Minden szülő aggódik kicsit a gyermek fejlődésével kapcsolatban, minden úgy halad-e, ahogyan kell. Ez teljesen normális, hiszen ha mégis valami elmaradást tapasztalunk, érdemes fejleszteni egy-egy területet. Ebben a bejegyzésben némi segítséget szeretnék adni a baba/kisgyermek beszédfejlődésének szakaszairól, illetve az általános fejlesztési lehetőségekről.

 

 

A kisbaba beszédfejlődésének szakaszai:

 

0-3 hónapos korig: sírási hangokat hallat, gőgicsél.

 

3-6 hónapos kora között: megjelennek azok a biológiailag vezérelt, reflexszerű hangmegnyilvánulások, amelyekben örömelv érvényesül. A babának tetszik a saját hangja, ezért ismételgeti azokat. Ezek tehát komfortérzést jelentő hangok.

 

6-12 hónapos kor között: már nem véletlenszerű hangokat ad, hanem strukturált, szótagszerű hangkapcsolatokat, összerendezett mozgásokkal. Ezekben a szótagkapcsolatokban – kezdetben- erős kontraszt érvényesül (zárt mássalhangzó, pl. „b” és nyitott magánhangzó, pl. „a” váltakozik: „bababababa”). Végül ezek a szótagkapcsolatok egyre inkább hasonlóvá válnak a környezet hangmegnyilvánulásaihoz, mert kiesnek belőle azok a hangok, amelyek a környezet hangjai között nem szerepelnek.

8 hónapos csecsemő: gagyogásában már erősen felismerhető az anyanyelv.

 

1-1, 5 éves kor: a hosszú szótagsorok lerövidülnek; a baba többnyire 1-2 szótagú produkciókat hoz létre. Ekkor még a gyermek utánzással tanulja a nyelvet.

 

1, 5-2 éves kor: megjelenik egyfajta rendezőelv a gyermeki beszédben. Már megpróbál szerkezeteket kifejezni, de még nem toldalékolja a szavakat, inkább távirati stílusban beszél, de már dallama van a beszédnek.

 

2-2, 5 éves kor: meg tudja jelölni a nyelvtani viszonyokat a beszédben, beszédfejlődése a grammatikus korszakba lép.

 

2, 5-3 éves kor: megjelennek az összetett mondatok.

 

Az egészséges fejlődésmenetet mutató 3 éves gyermek már rendelkezik az anyanyelvének alapnyelvtanával, az utánzási fázist felváltja nála a nyelvi szabályok elsajátításának szakasza.

 

 

 

A beszéd késésének okai lehetnek:


  • Az öröklésnek nagy a jelentősége, a gyermek családjában, főleg apai ágon sok esetben találni olyan személyeket, akiknél a beszédfejlődés késett.

 

  • Lehet oka még olyan szülési sérülés, mely az agynak a beszédmozgásokat és a beszédmegértést irányító területeit érintette.

 

  • Viszonylag gyakori a beszédproblémával küzdők között a koraszülöttek.

 

  • Oka lehet még alkati is, sok esetben találkozhatunk rendellenes fekvésben született gyermekekkel.

 

  • Súlyos testi gyengeség gyakran együtt jár a beszédkéséssel.

 

  • Általános motoros ügyetlenség is okozhat problémákat, mivel a beszéd rendkívül finoman összerendezett mozgásokat igényel.

 

  • Kisgyermekkori agysérülések és egyes gyermekkori betegségek is vezethetnek a beszédfejlődés késéséhez.

 

  • Az agyi érés késése

 

  • A beszédkésés oka lehet még a beszédnevelés elhanyagolása is, mivel a beszéd megjelenésének időpontja jobban függ a környezeti hatásoktól, mint a gyermek intelligenciájától. Ha a környezet nem, vagy alig nyújt példát az utánzásra, akkor nem fejlődik a gyermek beszéde.

 

 

 


A környezet ösztönző ingerei fontosak a beszédelsajátítás zavartalanságában. Csak a felnőttel való állandó, szeretetteljes kapcsolat segítheti elő az ép beszédfejlődést. Ugyanakkor a beszédet nem szabad erőltetni, siettetni, mert ezzel a gyermek beszédkedvét törjük le. Az állandó javítgatással – a beszédfejlődés korai szakaszán – elbátortalaníthatjuk a gyermeket. Sok verset és mesét olvassunk, mely a gyermek szókincsét is bővíti és a nyelvtani szerkezetek gyakorlását is segíti. Nélkülözhetetlen a jó beszédpélda, fontos, hogy a környezet érthetően, tisztán beszéljen és lehetőleg ne használjon dajkanyelvi kifejezéseket.


 

 

 

 

Általános fejlesztő ötletek:

 

  • állathangok utánzása, tanulása
  • mesekönyvek nézegetése, olvasása
  • állatos formaillesztő, kirakó
  • nagymozgás fejlesztése - mondókákkal is
  • finommozgások fejlesztése - mondókákkal is (baba jeleszéddel)
  • zenehallgatás, éneklés
  • mondókák tanulása
  • környezet tárgyainak tanulása
  • testrészek tanulása, mutatása
  • színek, formák tanulása

 

Ha tetszett a cikk, szólj hozzá! Vagy küldd el az oldal címét más szülőknek is!

 

 

(Felhasznált oldalak: beszed.hu, szobeszedmagazin.hu)