Mesélő Jelek - jelbeszéd babáknak

Hogyan kommunikálj kisbabáddal a beszéd megjelenése előtt. Információk, hírek, tapasztalatok a baba jelbeszédről, és más babás témákról.

2012. May 9. Wednesday

Tapasztalataim a baba jelbeszéd foglalkozásokról

Már jó ideje más formában működnek a baba jelbeszéd foglalkozások, mint régebben. Az ún. tanfolyamok helyett áttértünk a heti rendszerességgel látogatható órákra. 12 témára osztottam a babajeleket, és minden héten más-más téma jeleit tanuljuk meg. Természetesen sok-sok ismétléssel, így ha valaki nem tud részt venni minden héten baba jelbeszéd órán, így is sok jelet meg lehet tanulni.

 

Na de a tapasztalataimat szerettem volna leírni az elmúlt hónapokról. El kell, hogy mondjam, nagyon boldog vagyok, ahogy látom a kicsiket hétről hétre fejlődni. Örülök neki, hogy ezt a formáját választottam végül a foglalkozásoknak, mert így nem csak a szülőknek szólnak az órák. A gyerekek szeretnek részt venni, játszani, sok sok zenével és mondókával színesítem az órákat, amiket a kicsik is nagyon élveznek.


 

Az ő életükben nagyon fontos az a felismerés, hogy egy mondókát, vagy dalt már hallottak, felismernek. Jobban feloldódnak, jobban érzik magukat a foglalkozásokon. A jeleket is sokszor látják, így nem csak otthon, a szülőkkel tudják tanulni, hanem a foglalkozásokon is.

 

Nagy öröm számomra látni, ahogy nagy érdeklődéssel figyelik a kezemet. Persze nem mindegyik gyermek fogékony erre egyből, de vannak olyanok, akiket az első pillanattól fogva szinte lenyűgöznek a kézjelek, és nagy érdeklődéssel figyelik. Volt egy kislány, Maja, aki már az első foglalkozáson (akkor kb. 10 hónapos volt) mutatott jelet!!! Óriási boldogság ez számomra.

 


 

Röviden összefoglalva tehát nagyon örülök, hogy látom a fejlődést, látom a babajelek hasznát, látom, hogy örülnek együtt a szülők és a gyerekek a jelek tanulásának. És látom, hogy érdemes csinálni! Öröm átadni a szülőknek és kicsiknek ezt a fantasztikus dolgot, és öröm látni az általa épülő kapcsolatokat.



 

0 hozzászólás
2012. April 16. Monday

Rövid bejelentkezés, és az elefánt jele

 

Mostanában nem jelentkeztem túlságosan gyakran, de ez nem azt jelenti, hogy bármi probléma lenne. Épp ellenkezőleg! Gyűlnek a tapasztalatok, és egyre több "babám" van, akik hétről hétre jönnek, és együtt tanulják velem a babajeleket!

 

Nagyon büszke vagyok rájuk, és a szülőkre, hogy kitartóak, nem adják fel a jelelést. De úgy látom, hogy a legtöbben 1-2 foglalkozás után látják, hogy mennyit tud fejlődni a babájuk, főleg, ha otthon is folytatják a gyakorlást.

 

 

Sajnos fotókat elég ritkán tudok készíteni, de ha minden jól megy, akkor a közeljövőben meg tudok majd osztani veletek több fotót és videót is, hiszen szerdán érkezik hozzánk Shane baba!!! :) Már alig várom, hogy ideérjenek Nórival!3 hétig lesznek itthon velünk, és remélem Shane eljön velem majd a baba jelbeszéd foglalkozásokra is, és megmutatja ott is, mennyi jelet tud.

 

Addig is, míg friss képekkel jövök, hozok egy régi fotót, ami még 1 éve készült a San Diegoi állatkertben!

 

Tanuljuk meg az elefánt jelét! :)

Shane-nel az elefánt jelét tanultuk

Karunkkal az elefánt ormányának formáját mutatjuk

Egész karunkkal mutatjuk az elefánt ormányának "formáját".

 

HAMAROSAN JÖVÜNK!!! Addig is jó gyakorlást nektek!

1 hozzászólás
2012. March 24. Saturday

10 mondat a babajelekről

 

Bár 10 mondatban nem könnyű összefoglalni a baba jelbeszéd lényegét, megpróbáltam a legfontosabb dolgokat kiemelni. Természetesen még rengeteg dolgot lehetne róla mesélni, ez csupán egy rövidke áttekintés akar lenni. Remélem, hogy ennek hatására még többen szeretnék megismerni ezt a fantasztikus módszert.

 

1. TERMÉSZETES

 

Minden gyermek – még a folyékony beszéd kialakulása előtt – használ saját, vagy tanult jeleket, gesztusokat. Pl. elköszönéskor integetés; tapsolás, ha örülünk valaminek; mutatóujjunkkal mutatjuk az órát, tikk-takk; tehát a babajelek természetes részei a kisbabák életének.

 

2. TALÁLGATÁS HELYETT

 

Minden szülő tapasztalja, hogy a meg nem értettségből adódóan sokszor sírás, hisztizés kerekedik. A jelek használatával a „találgatás” helyett kisbabánk meg tudja mutatni, mit szeretne, így kevesebb sírás és hiszti várható.

 

 

3. BÁRMIKOR TANULHATÓ

 

Játék, étkezés, öltözés, séta, könyvnézegetés, és még sorolhatnám… Bármilyen tevékenység közben tanulhatóak a jelek. Minél többször látja a baba, - különböző helyzetekben – ugyanazt a jelet, annál könnyebben megérti, megtanulja.

 

 

4. KÖNNYEBB KOMMUNIKÁCIÓ

 

Szakértők szerint a baba és a kisgyermek életében viselkedési és fejlődési problémákat okozhat, ha nehezen kommunikálnak és nem tudják magukat megértetni a felnőttekkel. A jelek használata segíti a könnyebb kommunikációt.

 

 

5. SIKERÉLMÉNY, MOTIVÁCIÓ

 

A jelek használata és a megértettség által a gyermeknek rengeteg sikerélménye lesz a kommunkációban. Ez jó hatással van a későbbiekben az egészséges személyiség fejlődésére, az önbizalom, nyitottság kialakulására. A gyermek motivált lesz a kommunikációra, így szívesebben kezd majd beszélni is.

 

 

6. ROHAMLÉPTEKBEN TANULNAK

 

A kisbabák – ha rájöttek, hogy a jelekkel mennyi mindent „el tudnak mondani” - rohamléptekben képesek tanulni a jeleket. Ebben a korban nyitottak mindenre, és hihetetlen gyorsasággal tanulnak meg bármit!

 

 

7. JEL - KIMONDOTT SZÓ

 

A jelek tanulásánál mindig kimondjuk az adott jelhez kapcsolódó szót is! Tehát a gyermek eleve sokkal többször hall egy-egy szót, ami jó hatással van a beszédfejlődésre.

 

 

8. KORÁBBAN FEJLŐDIK

 

A tévhittel ellentétben a jelelés nem késlelteti a beszéd kialakulását. Sőt, kifejezetten jó hatással van a kommunikáció fejlődésére. Már a beszéd elindulása előtt képes a baba akár mondatokban gondolkodni, és azt jelekkel kifejezni.

 

 

9. AKÁR SAJÁT JELEK

 

A lényeg nem a pontos jelrendszer elsajátítása! Kitalálhatunk saját jeleket is, sőt néha a babák saját maguk találnak ki jelet egy-egy tárgyra vagy fogalomra. A lényeg az együtt töltött tartalmas idő, közös játék, ezáltal még jobb és harmonikusabb kapcsolat.

 

 

10. TÜRELEM, KITARTÁS

 

Nagyon fontos a türelem. Ne várjunk néhány nap alatt „csodát”. Kortól is függ, de néha hónapok is eltelhetnek, mire babánk visszajelel. Lehet, hogy már megérti a jeleket, de még nem akarja, vagy nem tudja használni őket. Idővel minden baba meg tudja tanulni a jeleket! Kitartás kell hozzá!

0 hozzászólás
2012. February 16. Thursday

A baba, aki 3 nyelven tanul - tapasztalatok a többnyelvűségről

 

 

Megkérdeztem Nórit, a hugomat, aki 3 nyelven is tanítja gyermekét, mondja el véleményét és tapasztalatait erről. Shane most 15 hónapos. Amerikában él, és apukája angolul beszél hozzá, anyukája nagyrészt magyarul. Ezen kívül megtanulták és intenzíven használják a baba jelbeszéd jeleit a mindennapokban.


Lássuk a tapasztalatokat:

 

"Mint 3 nyelven tanuló kisgyermek édesanyja, azt tudom mondani, hogy mindenképp csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy tanítsa gyermekét plusz egy vagy több nyelvre még kiskorában.  Nagyon fogékonyak még ebben a korban, hamar tanulnak, és szeretik, élvezik a tanulást. Úgy hallottam, hogy az intelligenciát is fejleszti a több nyelv tanulása, és a további években is láthatjuk a hasznát. Nálunk persze ez modhatni "kényszer" , de egyátalán nem bánom. :)

 

Shane az állatkertben - a GORILLA jelét mutatja

Shane az állatkertben. A "gorilla" jelét mutatja.

 

 

Shane-nel körülbebül fele-fele arányban beszélünk angolul és magyarul (na jó, az angol talán több) és mindehhez igyekszem mindig jelekkel is kísérni amit mondok. Én magyarul beszélek hozzá egész nap, majd hétvégéken és este, amikor Apa hazajön, valamint a játszótéren, boltban, stb. angolul beszélünk.

 

 

Eddig azt vettem észre, hogy az angol és a magyar beszédet is ugyanúgy megérti. Talán mintha angol szókezdeményeket vélnék felfedezni nála, bár nem nagyon lehet érteni, eléggé összevissza gagyog még. :) A jeleket megérti és mutatja is nekem, hogy mit szeretne éppen. Ez nála nagyon hasznos, mivel nagyon önálló, erőteljes személyiség, mindenről van saját véleménye, nagyon sok minden érdekli, és ezáltal, hogy ismeri a jeleket, úgy gondolom, rengeteg sírást és hisztit tudunk megelőzni. Mivel sokszor mindent azonnal és rögtön szeretne, amikor kitalálja. Ha úgy kellene kitalálgatnom, mit akar mondani, valószínűleg sokszor rég hisztizés lenne a vége. Én személy szerint nagyon örülök, hogy megismertük, és megtanultuk a babajeleket.

 

 

Összességében egyelőre inkább jelekkel kommunikál, a szavakat pedig kezdi utánozni, próbálgatni. Mostani szavak, amiket értek tőle (talán):

 

"baa" (bye - szia) , "ma" (mom - anya), "dada" (daddy - apa), "there" (itt/ott - mikor könyvben mutogat dolgokat), "tya" (yea=yes - igen) "ba" (ball - labda)

 

 

Eddigi tanulmányozásaim alapján nem lennék meglepve, ha az érthető beszéd nála  kicsit később alakulna ki, mivel sok helyen azt olvasni, a kétnyelvű gyerekeknél ez jellemző. Ezért is örülök nagyon, hogy ismerjük a babajeleket. Nem tudom, mi lenne, ha még - lehet hogy még 1 évig is - hosszú távon úgy kellene kitalálnom, mit szeretne tudtomra adni. Viszont így nem bánom, ha kicsit késik is a beszédfejlődése, mivel nagyon hasznos lesz egész életére nézve is, hogy 3 nyelvet ismerni fog!"

 

Sziasztok! Shane vagyok! :)

 

 

WWW.MESELOJELEK.HU

0 hozzászólás
2012. February 1. Wednesday

Mikor kezdjük - mikor jelel vissza?

Aki érdeklődik a babajelek tanulása, tanítása iránt, vagy már elkezdte használni, tanítani a babájának a jeleket, abban biztosan felmerül a kérdés, mégis mennyi időnek kell eltelni ahhoz, hogy a kicsi visszajeleljen.

 

 

Nos, ez is - mint minden a baba fejlődésével kapcsolatban - egyénfüggő. Minden babának más és más a fejlődési ritmusa. Van aki előrébb tart a mozgásfejlődésben, mások pedig a beszédfejlődésben, a kommunikációban. de természetesen attól is függ, mikor kezdjük el a babajeleket használni.

 

Vannak, akik már a baba születésétől, vagy néhány hónapos kortól mutatnak jeleket a babának. Kérdezhetnénk, miért, hiszen még úgysem tud visszajelelni, mert nem olyan fejlett még a kis keze. De azt mondom, ennek is megvan a maga előnye. Biztosan hamarabb fog visszajelelni, mint ha pl. csak 6-7 hónaposan kezdjük el a jeleket használni, mivel természetes dolog lesz számára a kézjelek használata.

 

 


 

Joseph Garcia, akinek nevéhez kötődik a babajelek módszere, siket szülők halló gyermekeinél vette észre először, hogy sokkal korábban tudtak kommunikálni a világgal (még a beszéd előtt), mint a halló szülők gyermekei. Mivel születésüktől fogva látták a jeleket, számukra természetes volt, és már beszéd nélkül is megtanultak kommunikáni.

 


 

 

Általában azt ajánlják, akkor érdemes elkezdeni a jelek használatát, amikor már jól tud ránk figyelni, néhány percig tud egy-egy dologra koncentrálni. Igen, ebben az esetben bizosak lehetünk benne, hogy nem kell olyan sokat várni az első jelre. Ha 6-10 hónapos kor körül próbálkozunk először, lehetséges, hogy 1-2 hete vagy hónapot kell várni, ez is egyénfüggő, illetve attól is függ, a babának éppen mi keltette fel a figyelmét. Ha épp most sikerült megtenni az első igazi helyváltoztató mozdulatokat, vagy épp arra jött rá, hogy fel tud állni a kanapé mellett, lehetséges, hogy nem fogják annyira lekötni a babajelek. De ettől még ne hagyjuk abba, mutassuk csak a jeleket! Lehet, hogy majd később, mikor nem számítunk rá, vissza fog jelelni olyat, amire nem is gondoltunk volna.

 

Ha pedig 1 éves kor körül, vagy utána kezdünk neki a tanulásnak, egyeseknél szinte azonnal várható a válasz, azaz néhányan azonnal le tudják utánozni amit mutatunk nekik.Ebben a korban már nagyon érdeklődőek, szívesen utánozzák a felőtteket, és folyton tanulni szeretnének valami újat.

 

Azt gondolom, hogy bármely korban is kezdjük el babajelek tanítását használatát, mindenképp kitartásra, és következetességre (minél többször mutassunk egy jelet különböző helyzetekben) lesz szükségünk.  De mivel minden kisbaba más, egyétől függ az, mikorra érik meg benne az, hogy "válaszol" a jeleinkre. Érdemes azonban kitartónak lenni, mert látom az anyukákon, és a gyerereken - akik már sok jelet ismernek, hasznlnak - hogy nagyon élvezik, sikerélménnyel tölti el őket, örülnek a közös játéknak, és hogy látszik a gyerekek mennyire éhesek a további tudás megszerzésére - egy idő után szeretnének több és több jelet megtanulni.

 

 

 


TIPP: Ha van rá lehetőségünk, találjunk minél több olyan elfoglaltságot a babával, amikor egymásra kell figyelnünk! Akár otthon, akár közösségben, foglalkozásokon! Pl. könyvolvasás vagy -nézegetés, közös mondókázás, zenehallgatás, éneklés.


0 hozzászólás
2012. January 21. Saturday

Egy gyors vacsora ötlet

Ha egész nap elfoglalt vagy, és nincs időd főzni, nem mindig könnyű kitalálni, mi az ami hip-hop elkészül, hogy ne maradjon éhen a család. Megosztanék egy nagyon gyors, egyszerű, ráadásul egészséges receptet. Nagyon finom! :)

 

Tonhalas tészta

 

Hozzávalók:

durum tészta (szarvacska, csavart, vagy végülis amit szerettek, bármi jó lehet)

olívaolaj

1 közepes vöröshagyma

3-4 gerezd fokhagyma

paradicsomszósz (kb. 1 kis dob.)

1-2 dl tejszín vagy tejföl

tonhal konzerv (1 vagy 2 dob.)

só, bors

sajt (trappista, vagy permezán)

 

 

Elkészítés:

 

 

A tésztát előre elkészítjük, sós vízben megfőzzük, nem túl puhára. A hagymákat felkockázzuk, majd az olajon megdinszteljük őket. Ebbe mehet bele a tonhal konzerv ( 1 vagy 2 konzerv, attól függ, mennyi tésztához készłtjük). Picit összepároljuk őket, majd beletesszük a paradicsom szószt (sürített paradicsom 1 kis doboz) és a tejszínt vagy tejfölt. A tésztát ebbe tesszük bele. Jól összekeverjük, 1-2 perc keverés után már le is vehetjük a gázról. Ha esetleg szükséges, sóval, borssal ízesíthetjük. Érdemes egy nagyobb lábasba készíteni a masszát, hogy a tészta beleférjen.

Sajttal megszórva tálaljuk.

 

Jó étvágyat! :)

 

 


TIPP!

Tanuljuk meg a hal babajelet!


Halacska babajel:

 

1. Tátogunk a szánkkal (egyszeűbb változat)

 

VAGY

 

2. Kezünkkel utánozzuk a halacska úszását a vízben

 

 

Esetleg a kettőt együtt is akalmazhatjuk! :)

 

 

www.meselojelek.hu

 

0 hozzászólás
2012. January 17. Tuesday

A fájdalom kifejezése fontos lehet

 

Gyakran adódnak olyan helyzetek, amikor nem vagyunk biztosak benne, miért sír a kisbabánk. Ha éppen nő a fogacskája, éhes, szomjas, fáj a pocija, esetleg játék közben valami kis sérülés történt, és még számtalan dolog miatt jöhet a sírás. Tapasztalatok szerint, ha a baba meg tudja értetni a szülővel, mi a sírás oka, sokkal könnyebben megnyugszik.

 

Fontos lehet tehát, hogy megtanuljuk az egyik legfontosabb jelet, mégpedig a fájdalom jelét.

Két mutatóujjunkat egymással szembe irányítjuk, és ellentétes irányban mozgatjuk (forgatjuk) oda-vissza.

 

Ha anyának, vagy apának fáj valamije, akkor is mutathatjuk, így könnyebben megérti a kicsi, hogy miről is van szó. Ezen kívül ez fejleszti az empátiás, szociális érzékeit, és a fogalmi gondolkodását is. (Megtanulja és megérti, hogy fájdalom nem csak neki van, hanem mindenki másnak is.)

 

 

Jó tanulást, és gyakorlást!

 

Ha van tapasztalatod a babajelekkel, megoszthatod velünk!

 

WWW.MESELOEJELEK.HU

1 hozzászólás
2011. December 28. Wednesday

Miért lehet hasznos?

 

Ismerős ez az éjaszakai történet?

 

3 óra. A 10 hónapos kisbabád vígasztalhatatlanul sír. "Mi a baj?" - kérdezed tőle, bízva abban, hogy megérti, mit kérdezel tőle, és válaszol rá, elmondja, mit szeretne, és mindketten alszotok tovább.

 

De hamar lesz 4 óra, 5 óra...

 

 

Most képzeld el ugyanezt így:

 

Éjjel 3 óra. A 10 hónapos kisbabád nagyon sír. Te odamész hozzá, és kérdezed, "Mi a baj?" Ő két kis kezével mutatja a "maci" jelét neked - jelezve vele, hogy csak a kis barátját szeretne magához ölelni.

 

Te kezébe adod a mackóját, melyet ő szorosan magához ölel, és már alszik is tovább.

 

Igen, hidd el, ez tényleg lehetséges!

0 hozzászólás
2011. December 15. Thursday

7 egyszerű tipp a babajelek tanulásához

Ha még nem nagyon próbálkoztatok a jelek tanulásával, most adok néhány ötletet a kezdéshez. Ha pedig már gyakoroltok, akkor is érdemes ezekből meríteni!

 

 

 

1. Mutasd a jeleket a jelentésükkel összefüggésben - amikor a baba látja a tárgyat, vagy a szituációban van.


 

2. Mondd ki a szót tisztán és érthetően, amikor a jelet mutatod.

 

 

3. Dícsérd és ösztönözd a babát ha kísérletezik a jelekket, a kezével, - még ha nem is éppen azt mutatja.

 

 

4. Használj néhány jelet, amikor olvastok egy könyvet, vagy énekelsz neki, ilyenkor jól figyel rád.

 

 

5. Figyeld a gyermekedet, mi az, ami érdekli őt - használd azoknál a fogalmaknál vagy tárgyaknál a jeleket, amikről tudod, hogy felkeltiik az érdeklődését.

 

 

6. Használd a jeleket, amilyen gyakran csak alkalmad van rá - ne csak otthon, más környezetben is.

 

 

7. Mindig légy türelmes, és örüljetek együtt ennek a különleges játéknak, együtt töltött időnek.

 

 

www.meselojelek.hu

0 hozzászólás
2011. November 6. Sunday

Ez csak természetes!

Ha arra gondolok, hogy a bölcsiben, oviban a nevelők minden mondókát és dat úgy tanítanak a gyerekeknek, hogy egy-egy fogalmat bizonyos jelekkel kísérnek, akkor azt kell mondjam, hogy a baba jelbeszéd egyáltalán nem egy új módszer a gyermekek fejlesztésében, a nevelésben, és a gyerekek mindennapjaiban.

 

Amkor látom, hogy az anyukák mennyi mindent úgy tanítanak meg a babáknak, hogy mutatnak egy jelet hozzá, és az adott állatnak, vagy játéknak a hangját utánozzák, be kell látnom, hogy ezt már régesrég minden babákkal, gyerekekkel foglalkozó pedagógus és szülő használja.

 

 

Gondolj csak bele..  Hogy tanítjuk a babáknak azt, hogy ketyeg az óra? Tikk-takk, tikk-takk... És közben mutatóujjunkat jobbra-balra mozgatjuk. Ő pedig nagy örömmel utánozza mindezt! És amikor a könyvben halacskát látunk:  "Mit csinál a halacska?" Tátogunk a szánkkal. Ő pedig utánoz minket! És közben a boldogság látszik a szemében!

 

 

 

És a legelső, amit MINDENKI megtanít a gyermekének:Ha elköszönünk valakitől... IntegetünK! Pá-pá! Milyen öröm és csillogás van a kis szemében, amikor már próbálkozik az integetéssel, körülötte pedig mindenki örül ennek, és bíztetja őt!

 

Folytathatnánk még a felsorolást...

 

És számos olyat hallok nap, mint nap, hogy "A babám saját maga talál ki jeleket egy-egy dologra!" És Te, mint anyuka, persze, megérted őt.

 

Ugye, hogy nem is olyan különös dolog ez? Ugye, hogy mennyire természetes ez a ti életetekben is?

 

Minél több olyan dolgot tanítasz neki, amivel ki tudja magát, gondolatait fejezni, annál több sikerélményben lesz része! Ami pedig, tudjuk, hogy roppant jó hatással van a személyisége fejlődésére, és szükséges ahhoz, hogy egy egészséges, nyitott személyisággé fejlődjön.  Az által pedig, hogy jobban megértitek egymást, közelebb is kerültök egymáshoz. És ez nagyon fontos érzés babának és mamának egyaránt.

1 hozzászólás