Mesélő Jelek - jelbeszéd babáknak

Hogyan kommunikálj kisbabáddal a beszéd megjelenése előtt. Információk, hírek, tapasztalatok a baba jelbeszédről, és más babás témákról.

2012. May 9. Wednesday

Tapasztalataim a baba jelbeszéd foglalkozásokról

Már jó ideje más formában működnek a baba jelbeszéd foglalkozások, mint régebben. Az ún. tanfolyamok helyett áttértünk a heti rendszerességgel látogatható órákra. 12 témára osztottam a babajeleket, és minden héten más-más téma jeleit tanuljuk meg. Természetesen sok-sok ismétléssel, így ha valaki nem tud részt venni minden héten baba jelbeszéd órán, így is sok jelet meg lehet tanulni.

 

Na de a tapasztalataimat szerettem volna leírni az elmúlt hónapokról. El kell, hogy mondjam, nagyon boldog vagyok, ahogy látom a kicsiket hétről hétre fejlődni. Örülök neki, hogy ezt a formáját választottam végül a foglalkozásoknak, mert így nem csak a szülőknek szólnak az órák. A gyerekek szeretnek részt venni, játszani, sok sok zenével és mondókával színesítem az órákat, amiket a kicsik is nagyon élveznek.


 

Az ő életükben nagyon fontos az a felismerés, hogy egy mondókát, vagy dalt már hallottak, felismernek. Jobban feloldódnak, jobban érzik magukat a foglalkozásokon. A jeleket is sokszor látják, így nem csak otthon, a szülőkkel tudják tanulni, hanem a foglalkozásokon is.

 

Nagy öröm számomra látni, ahogy nagy érdeklődéssel figyelik a kezemet. Persze nem mindegyik gyermek fogékony erre egyből, de vannak olyanok, akiket az első pillanattól fogva szinte lenyűgöznek a kézjelek, és nagy érdeklődéssel figyelik. Volt egy kislány, Maja, aki már az első foglalkozáson (akkor kb. 10 hónapos volt) mutatott jelet!!! Óriási boldogság ez számomra.

 


 

Röviden összefoglalva tehát nagyon örülök, hogy látom a fejlődést, látom a babajelek hasznát, látom, hogy örülnek együtt a szülők és a gyerekek a jelek tanulásának. És látom, hogy érdemes csinálni! Öröm átadni a szülőknek és kicsiknek ezt a fantasztikus dolgot, és öröm látni az általa épülő kapcsolatokat.



 

0 hozzászólás
2012. February 1. Wednesday

Mikor kezdjük - mikor jelel vissza?

Aki érdeklődik a babajelek tanulása, tanítása iránt, vagy már elkezdte használni, tanítani a babájának a jeleket, abban biztosan felmerül a kérdés, mégis mennyi időnek kell eltelni ahhoz, hogy a kicsi visszajeleljen.

 

 

Nos, ez is - mint minden a baba fejlődésével kapcsolatban - egyénfüggő. Minden babának más és más a fejlődési ritmusa. Van aki előrébb tart a mozgásfejlődésben, mások pedig a beszédfejlődésben, a kommunikációban. de természetesen attól is függ, mikor kezdjük el a babajeleket használni.

 

Vannak, akik már a baba születésétől, vagy néhány hónapos kortól mutatnak jeleket a babának. Kérdezhetnénk, miért, hiszen még úgysem tud visszajelelni, mert nem olyan fejlett még a kis keze. De azt mondom, ennek is megvan a maga előnye. Biztosan hamarabb fog visszajelelni, mint ha pl. csak 6-7 hónaposan kezdjük el a jeleket használni, mivel természetes dolog lesz számára a kézjelek használata.

 

 


 

Joseph Garcia, akinek nevéhez kötődik a babajelek módszere, siket szülők halló gyermekeinél vette észre először, hogy sokkal korábban tudtak kommunikálni a világgal (még a beszéd előtt), mint a halló szülők gyermekei. Mivel születésüktől fogva látták a jeleket, számukra természetes volt, és már beszéd nélkül is megtanultak kommunikáni.

 


 

 

Általában azt ajánlják, akkor érdemes elkezdeni a jelek használatát, amikor már jól tud ránk figyelni, néhány percig tud egy-egy dologra koncentrálni. Igen, ebben az esetben bizosak lehetünk benne, hogy nem kell olyan sokat várni az első jelre. Ha 6-10 hónapos kor körül próbálkozunk először, lehetséges, hogy 1-2 hete vagy hónapot kell várni, ez is egyénfüggő, illetve attól is függ, a babának éppen mi keltette fel a figyelmét. Ha épp most sikerült megtenni az első igazi helyváltoztató mozdulatokat, vagy épp arra jött rá, hogy fel tud állni a kanapé mellett, lehetséges, hogy nem fogják annyira lekötni a babajelek. De ettől még ne hagyjuk abba, mutassuk csak a jeleket! Lehet, hogy majd később, mikor nem számítunk rá, vissza fog jelelni olyat, amire nem is gondoltunk volna.

 

Ha pedig 1 éves kor körül, vagy utána kezdünk neki a tanulásnak, egyeseknél szinte azonnal várható a válasz, azaz néhányan azonnal le tudják utánozni amit mutatunk nekik.Ebben a korban már nagyon érdeklődőek, szívesen utánozzák a felőtteket, és folyton tanulni szeretnének valami újat.

 

Azt gondolom, hogy bármely korban is kezdjük el babajelek tanítását használatát, mindenképp kitartásra, és következetességre (minél többször mutassunk egy jelet különböző helyzetekben) lesz szükségünk.  De mivel minden kisbaba más, egyétől függ az, mikorra érik meg benne az, hogy "válaszol" a jeleinkre. Érdemes azonban kitartónak lenni, mert látom az anyukákon, és a gyerereken - akik már sok jelet ismernek, hasznlnak - hogy nagyon élvezik, sikerélménnyel tölti el őket, örülnek a közös játéknak, és hogy látszik a gyerekek mennyire éhesek a további tudás megszerzésére - egy idő után szeretnének több és több jelet megtanulni.

 

 

 


TIPP: Ha van rá lehetőségünk, találjunk minél több olyan elfoglaltságot a babával, amikor egymásra kell figyelnünk! Akár otthon, akár közösségben, foglalkozásokon! Pl. könyvolvasás vagy -nézegetés, közös mondókázás, zenehallgatás, éneklés.


0 hozzászólás
2012. January 17. Tuesday

A fájdalom kifejezése fontos lehet

 

Gyakran adódnak olyan helyzetek, amikor nem vagyunk biztosak benne, miért sír a kisbabánk. Ha éppen nő a fogacskája, éhes, szomjas, fáj a pocija, esetleg játék közben valami kis sérülés történt, és még számtalan dolog miatt jöhet a sírás. Tapasztalatok szerint, ha a baba meg tudja értetni a szülővel, mi a sírás oka, sokkal könnyebben megnyugszik.

 

Fontos lehet tehát, hogy megtanuljuk az egyik legfontosabb jelet, mégpedig a fájdalom jelét.

Két mutatóujjunkat egymással szembe irányítjuk, és ellentétes irányban mozgatjuk (forgatjuk) oda-vissza.

 

Ha anyának, vagy apának fáj valamije, akkor is mutathatjuk, így könnyebben megérti a kicsi, hogy miről is van szó. Ezen kívül ez fejleszti az empátiás, szociális érzékeit, és a fogalmi gondolkodását is. (Megtanulja és megérti, hogy fájdalom nem csak neki van, hanem mindenki másnak is.)

 

 

Jó tanulást, és gyakorlást!

 

Ha van tapasztalatod a babajelekkel, megoszthatod velünk!

 

WWW.MESELOEJELEK.HU

1 hozzászólás
2011. December 28. Wednesday

Miért lehet hasznos?

 

Ismerős ez az éjaszakai történet?

 

3 óra. A 10 hónapos kisbabád vígasztalhatatlanul sír. "Mi a baj?" - kérdezed tőle, bízva abban, hogy megérti, mit kérdezel tőle, és válaszol rá, elmondja, mit szeretne, és mindketten alszotok tovább.

 

De hamar lesz 4 óra, 5 óra...

 

 

Most képzeld el ugyanezt így:

 

Éjjel 3 óra. A 10 hónapos kisbabád nagyon sír. Te odamész hozzá, és kérdezed, "Mi a baj?" Ő két kis kezével mutatja a "maci" jelét neked - jelezve vele, hogy csak a kis barátját szeretne magához ölelni.

 

Te kezébe adod a mackóját, melyet ő szorosan magához ölel, és már alszik is tovább.

 

Igen, hidd el, ez tényleg lehetséges!

0 hozzászólás
2011. December 15. Thursday

7 egyszerű tipp a babajelek tanulásához

Ha még nem nagyon próbálkoztatok a jelek tanulásával, most adok néhány ötletet a kezdéshez. Ha pedig már gyakoroltok, akkor is érdemes ezekből meríteni!

 

 

 

1. Mutasd a jeleket a jelentésükkel összefüggésben - amikor a baba látja a tárgyat, vagy a szituációban van.


 

2. Mondd ki a szót tisztán és érthetően, amikor a jelet mutatod.

 

 

3. Dícsérd és ösztönözd a babát ha kísérletezik a jelekket, a kezével, - még ha nem is éppen azt mutatja.

 

 

4. Használj néhány jelet, amikor olvastok egy könyvet, vagy énekelsz neki, ilyenkor jól figyel rád.

 

 

5. Figyeld a gyermekedet, mi az, ami érdekli őt - használd azoknál a fogalmaknál vagy tárgyaknál a jeleket, amikről tudod, hogy felkeltiik az érdeklődését.

 

 

6. Használd a jeleket, amilyen gyakran csak alkalmad van rá - ne csak otthon, más környezetben is.

 

 

7. Mindig légy türelmes, és örüljetek együtt ennek a különleges játéknak, együtt töltött időnek.

 

 

www.meselojelek.hu

0 hozzászólás
2011. October 7. Friday

Tevékenységek a babajelek tanulásához

 

 

A baba jelbeszéd nem csak egyszerűen kézjelek tanításából ál. Ha elkezdünk néhány jelet "beépíteni" a babával való kommunikációba, a hétköznapjaiba, tudni fogja, hogy ez amilyen egyszerű, olyan szórakoztató és izgalmas!

 

 

A babák két dolog miatt kezdenek el ösztönös jeleket használni: vannak a baba "igényeihez" kapcsolódó jelek, és vannak a "motivációhoz" kapcsolódóak. Feloszthatjuk tehát a jeleket 2 csoportra: IGÉNY-alapú, MOTIVÁCIÓ-alapú jelek.

 

Hogy értsük, mi a különbség a kettő között:

 

A babának vannak igényei, pl. "fáj", "éhes", "szomjas", "pelenkacsere"... stb, ezeket a jeleket az igényei alaján tanítjuk.

 

Ami iránt érdeklődik, amire figyel, amivel szeret jfoglalkozni, játszani, ezek pl: "játék", "séta", "még" , "madár", "repülő"... stb.

 

 

Mindenki maga dönti el, hogy melyeket tartja elsősorban fontosabbnak a baba életében, bármilyen jelek tanítása a nap bármely szakában és mindenféle tevékenység közben végezhető! Tartalmas időtöltés.

 

Minden tevékenységbe vigyünk egy kis játékot!

 

Az alábbiakban hozok néhány példát arra mindennapokból, mikor alkalmunk van a babajelek tanítására, DE! Nem csak ez a fontos, hanem hogy ezáltal a baba és a szülő közti kapcsolat is erősödik, a kommunikáció fejlődik! És ez az igazán fontos benne!

 

Étkezésnél:

(Nagyon pici babáknál - 5-6 hónapos korig - a "tej" lehet a legfontosabb jel.)

éhes, szomjas, eszik, iszik, tej, süti, alma, sajt, banán, víz, még, végeztem!... stb.

 

Érzelmek:

boldog (jó kedvű), szomorú, sír, fáradt, álmos/alvás, fél, sajnálom, köszönöm, szeret/ölelés, igen, nem... stb.

 

Amikor valamit szeretne vagy szeretne tudni:

légyszíves, még, segíts!, újra, elég volt, ki, mit, miért, hol ... stb.

 

Tárgyak/dolgok:

játék, labda, könyv, kutya, cica, lámpa, TV, lufi, buborék, szék, autó, kulcs... stb.

 

Ezek közül néhány jel beépítése a mindennapjainkba egyszerű dolog, és lehetővé teszi, hogy tudjunk kommunikálni a gyermekünkkel, még mielőtt beszélni tudna.

 


Legközelebb: ötletgyűjtemény gyakorláshoz!

0 hozzászólás
2011. June 10. Friday

Testbeszéd - jelbeszéd - babák 2

 

 

Még mindig ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban kutakodtam a minap, hogy a kisgyerek születésüktől fogva milyen módszerekkel kommunikálnak még a beszéd megjelenése előtt. A sirásról  tudjuk, hogy az egyik legelső és legerőteljesebb kommunikációs forma a baba részéről. Főleg az első időszakban.

 

De kellően odafigyelünk a többi jelzésre is? Hogy a siráson kivül még mennyi mennyi jelet használnak, lehet, hogy az ember bele sem gondol igazán. És abba, hogy ez is egyfajta “jelbeszéd” arra, hogy megértessék magukat. Ezeket a jeleket szinte természetesnek vesszük  - mert hát azok is.

 

Ha valakinek esetleg kételyei merülnének fel azzal kapcsolatban, hogy a baba jelbeszéd nem egy természetesen is kialakult dologra épül, akkor ime, egy kis összeállitás arról, hogy milyen sok kézjel és gesztus, amit a babák maguktól - úgymond - ösztönösen is használnak. A baba jelek használata csupán ezeket támogatja, erősiti, még több eszközt adva “a baba kezébe” ahhoz, hogy könnyebben tudathassa velünk, mit gondol, érez, szeretne.


Az evolúció során kialakult legelső jelzése arra, hogy a felnőttek figyelmét felhivják magukra - a kiabálás. Ha úgy érzi, hogy bajban van, a “legprimitivebb” és legegegyszerűbb eszköz arra, hogy segitséget kérjen, a kiabálás. Ez az ami a kisbabáknál legelsőként, ösztönösen jelenik meg.

A 2., 3. hónapos kortól már kedvesen visszamosolyognak a gyengédségre, és törődésre reagálva. Ezzel is kapcsolatot teremtenek a felnőttekkel, mert ez egy visszajelzés arra, hogy örömét kifejezze, azért, mert törődsz vele.

Na és ott vannak a kézmozdulatok, melyekkel a babák kifejezik érzelmeiket, vágyaikat.

 

Felnyújtja a kezét vagy erősen  kapaszkodik, mert a közelségedre vágyik.

 

Szeretné magát biztonságban érezni. Szoptatás közben, mikor az öledben tartod őt, a hajadba kapaszkodik, vagy kezét a nyakad köré fonja. Esetleg kicsi kezével az ujjadat fogja.

9 hónapos korától pedig, hogy jobban megismerjen, és megtapasztalja, milyen vagy, például az ujjait a szádba teszi, vagy megtapogatja a szemüvegedet. Értékeld az ismerkedés irányába tett lépésiket!

 

9 hónaposan odahozza neked a játékot, hogy segits neki elinditani.

 

Vagy ráteszi a kezed a felhúzható kisautóra, mert azt szeretné, ha újra működtetnéd. Ezzel a gesztussal biztos, hogy azt szeretné a tudtodra adni, húzd fel neki a kisautót, mert ez neki még túl nehéz

 

Kb. a 10. hónaptól  már pontos jelzései vannak arra, hogy felhivja a figyelmedet.

 

A mutatóujjával mutat arra a játékra, amit szeretne. Amikor meghallja a tűzoltó autó szirénáját az utcáról, az felkelti a figyelmét. 10-12 hónaposan pedig pedig már a kezét is felemeli ebben az esetben, ezzel jelezve neked, hogy “Kérlek, emelj fel, és vigyél oda! Látni szeretném, mi történik!”

 

A figyelem fontossága

 

1 éves kor előtt a gyerekek még nagyon kevés vagy semennyi szót nem használnak. A jeleknek, kézmozdulatoknak nagyon fontos szerepük van abban, hogy közöljék igényeiket, és érdeklődésüket megmutassák.

 

A csecsemők és a kézmozdulatok

 

Figyeld meg, hogy amikor egy baba elkezd mászni, és ezzel kitárul előtte a világ, ő fogja meghatározni, melyik játékot szeretné. Ha elindul a szoba másik sarkában lévő játékhoz, akkor biztasd, örülj neki, és nevezd meg a játékot (és mutasd a jelét is! :) )

 

 

Keresi a visszaigazolást

 

A gyerekek úgy mutatják ki az érzelmeiket feléd, amikor a földön ülsz, hogy felmásznak rád, átmásznak rajtad. Igy lépnek kapcsolatba veled. Ha jön egy másik kisgyerek, és ledönti a kockavárát, akkor a babád odaugrik az öledbe, hogy vigasztalást kapjon. Ez a jelzés világosan mutatja, hogy csalódott, és morcos, és szüksége van az ölelésedre.

 

A testi szükségletek jelzése

 

Amikor a kicsi álmos, gyakran dörzsöli a szemét, vagy nagyokat pislog, és nyűgös lesz. Ha észrveszed, hogy hirtelen rossz lett a kedve, vagy karját maga mellett lógatja, akkor tudhatof, hogy arra van szüksége, hogy megnyugtatóan átöleld őt, és letedd aludni.


 


0 hozzászólás
2011. June 9. Thursday

Testbeszéd - jelbeszéd - babák 1

 

 

A kisbabák beszédfejlődésével és kommunikációjával kapcsolatban olvastam néhány érdekes dolgot.  Egy svéd orvos kutatásai eredményeképpen azt mondja, hogy a csecsemők "testbeszéde" már születésüktől kezdődően létezik. Az orvos szerint pl. már egy újszülött is különbséget tesz tárgyak és személyek között. Korábban azt hitték - mondja - hogy az újszülöttek mozgása csak rendszer nélküli reflexekből áll. Mára azonban már bizonyitott tény: a kezdetektől mindent tudatosan irányit az agyműködés. A felnőttek esetében már régóta köztudott, hogy az ember végtagjaival folyamatosan bizonyos testbeszédet végez. Ez a beszéd a születésünktől kezdve létezik.

 

Deniel Stern amerikai pszichológusnő nézete szerint a babáknál az alső életévben zajlik az "Én" megismerése, önmagunk felfedezése. Több szakaszra osztotta ezt a megismerési időszakot, melyből egyet emelnék ki. A 7-9 hónaptól a 12-18 hónapig tartó időszakot igy hivja: "A gondolatok világa". Ekkor a kicsi felfedezi, hogy érzelmeket, vágyakat, gondolatokat tud közölni másokkal, hogy mások megértik őt, és ő is megért másokat. Tehát ebből is láthatjuk, hogy az ekkora korú babák már komoly közlési vággyal rendelkeznek, azaz akarnak, és kommunikálnak is velünk. Ki-ki a maga módján. Gondoljunk csak bele, hogy már a csecsemő is jelez nekünk testbeszédével. Például, ha tágra nyitja szemecskéit, akkor biztosan érdeklősik valami iránt, hallani szeretne valamit tőlünk. Ha felénk nyújtja a kezét, - figyelmet kér, játszani akar, szeretné, ha vele foglalkoznánk. Ha kezét az arcához rakja, nagy valószinűséggel éhes. Idősebb korban pedig jön az integetés - pápá, tapsolás, és egyéb jelek.

 

Elindul az utánzás is. A kisbabák nagyon szeretik az utánzást. Ez által tanitjuk meg nekik, hogyan tapsoljanak, vagy intsenek pápá-t. Onnantól kezdve, hogy ezt felfedezék, a felnőttek dolgai érdekesebbek lesznek, és anya étele is biztosan finomabb!
De arra, hogy mindezt a sok dolgot, ami a fejecskéjükben kavarog, szavakkal is ki tudják fejezni, még várni kell. De mindaddig sem kell tétlenül várakoznunk. Próbáljuk meg fejleszteni kisbabánk ezen képességeit.


Tanulmányok szerint azok a csecsemők, akik baba jeleket használtak/használnak, sokkal korábban kezdenek el mondatokat alkotni. Erre nem kell várni a beszédig, már a jelekkel is képesek rövid mondatok kifejezésére. Például ha meg tudja mutatni, hogy: Kérek "MÉG" "TEJET"!, vagy "APA" "DOLGOZIK", ez már mondatalkotás. Azok a gyerekek tehát, akik jeleket használnak, ezzel is jelentős előnyre tesznek szert a beszédfejlődésben, nem jelelő társaikkal szemben. Hiszen a beszéd elindulásánál már rendelkeznek ezzel a képességel, hogy fogalmakat összekapcsolva fejezzék ki gondolataikat. Ez pedig nagyban meggyorsithatja a beszéd elsajátitásának folyamatát.

0 hozzászólás
2011. June 5. Sunday

Nem fog később beszélni, ha jeleket tanulunk?

Szakértőktől...


Magyar nyelven eddig egyetlen könyv jelent meg a baba jelbeszédről, ami egy angol szerzőpáros irása. Linda Acredolo és Susan Goldwin pszichológusnők könyve, a cime: Babajelek. Angliában ők foglalkoznak a babajelek tanulmányozásával a legrégebben. Rengeteg kutatást és kisérletet végeztek már a témában.


Összegyűjtöttem a könyvből néhány érdekes részletet, ami segithet egy kicsit tudományos szemszögből is megérteni, miért is segiti a beszédfejlődést a babajelek használata. 

 

 

 

"Segit a gyereknek hamarabb megtanulni beszélni


Könnyű azt megérteni, hogyan csökkenti a Babajelek használata a frusztrációt. De ez nem minden. Azok a babák, akikkel a szüleik használnak jeleket, hamarabb megtanulnak beszélni, és nagyobb szókinccsel rendelkeznek.

Egyik kisérletünkből kiderült, hogy a babajelezők két éves korukban átlagosan 50-nel több szót ismernek, mint jeleket nem használó kortásraik. Ráadásul ez az előny nem tűnik el az idővel. Egy évvel később, 3 éves korukban a babajelezők mind beszédben, mind szövegértésben, már a 4 évesek szintjéhez álltak közelebb!"

 

 

"Miért sajátitják el a babajelezők a nyelvet gyorsabban?


A kisbabák agyában születéskor átlagosan kb. 100-200 milliárd idegsejt található. Születéskor azonban még nincs jelen ezeknek az idegsejteknek trillió és trillió kapcsolata. Ezek a kapcsolatos teszik képessá az idegsejteket és bennünket gondolataink rendezésére, és a nyelv elsajátitására.

 

 

Hogyan keletkeznek ezek a kapcsolatok?


Létrejöttük és folyamatos létük a gyerek világról szerzett tapasztalatain alapul. Minél többet találkozik egy gyerek gondolatokat provokáló tárgyakkal, cselekményekkel, problémákkal, annál több kapcsolat jön létre és erősödik meg az agyában.

 

Ez az alapelvnagyon fontos a babajelek és a beszélni tanulás közti viszony megértésében. Amikor a baba rájön, hogy a jel alkalmas arra, hogy sikerrel használja egy meghatározott cél érdekéen, az agy gondolkodásért és nyelvi kifejezésért felelős területe finomodik, fejlődik. Ez a kifinomult agyi tevékenység aztán segit a babát a következő nyelvi probléma megoldásában, és igy tovább.

 

A babajelek használata olyan "nylevgyakorlási" lehetőséget nyújt a gyerek számára, ami nélkül a fenti leirt változások hónapokig váratnak magukra, amikor a gyerek már képes lesz szavakat mondani. A babajelek használata a fogalmi gondolkodás kialakulását is elősegiti."

 

"Röviden összefoglalva két évtizedes tudományos kutatásunkat, meggyőzően állithatjuk, hogy ha a babákat bátoritjuk a babajelek használatára, az nemcsak jobb kommunikációhoz vezet, még mielőtt a szavak ideje eljönne, hanem megkönnyiti a beszédtanulást is."

 

 

"Kérdés: -Megállithatja-e a babajelek használata a gyermekemet a beszélni tanulásban?

Az anyósom azt mondja, "Ha a gyerek megkapja, amit akar, anélkül, hogy szavakat használna, soha sem fog megtanulni beszélni!" Mit feleljek erre?

Válasz: -Sokan félnek ettől, mielőtt közvetlen tapasztalatokat szereznének a témában, vagy megismerkednének a kutatás eredmányeivel. A mi válaszaink a következők:

Jól megtervezett kutatásunk megmutatta, hogy az ellenkezője igaz. Amikor babajeleket használó és nem használó gyerekeket összehasonlitottunk, minden teszt azt mutatta, hogy a babajelezők sokkal jobban haladtak a nyelvi készségek elsajátitásában, mint jeleket nem használó kortársaik. "

0 hozzászólás
2011. June 5. Sunday

Mi a baba jelbeszéd?

 

Jelekkel kommunikálni? De hogyan???


 

A baba jelbeszéd elsőre fura dolognak tűnhet, ha még soha nem hallottál róla. Jelekkel kommunikálni egy halló babával? Hm... De ha kicsit közelebbről megismerkedsz a témával, egycsapásra megérted a lényeget.

Arról van szó, hogy a kisbabánkhoz szóló beszédünket kézjelekkel egészitjük ki. Minden baba kb. 6-10 hónapos korától pontosan tudja, hogy mit szeretne. Saját akaratuk van! De sajnos még nem tudják nekünk szavakkal elmondani. Az integetést, vagy a tapsolást viszont minden baba megtanulja. Tehát azt tudjuk, hogy értenek minket, látjuk, hogy képesek a kommunikációra. Miért ne segitenénk nekik azzal, hogy 1-1 tárgyhoz vagy fogalomhoz jeleket társitunk. Ezáltal nem csak ők értenek meg, minket, de mi is beleláthetunk a gondolataikba. És ez minden szülőnek fontos és csodálatos érzés.

 

Tehát a baba jelbeszéd egy olyan speciális nyelv a szülők (felnőttek) és a baba közt, mely nagyban megkönnyiti azt az időszakot, amikor gyermekünk még nem képes szavakkal kommunikálni.

Mindez a süketnéma jelekre épül, de a célja más. A cél, hogy a beszéd megjelenése előtt megértsük gyermekünk gondolatait, illetve nem mellékes, hogy a jelek tanulásával fejlődikn gyermekünk beszéd-, és kommunikációs készsége, asszociációja, önkifejezése, és hogy ezek által még bensőségesebb kapcsolat tud kialakulni szülő és baba között.

 

Minden gyermek könnyen el tudja sajátitani a jeleket, csak egy kis türelem kell hozzá. A módszer pedig nem bonyolult. Lényegében csak játék, szórakozás gyermeknek és szülőnek egyaránt. (Más bejegyzésekben olvashatsz többet a módszerekről.)

6-10 hónapos kortól el lehet kezdeni a jelek tanitását, egészen addig, amig nem gyermekünk beszél folyékonyan. Tehát ha már elkezdett szavakat mondani, még akkor is nyugodtan elkezdheted a jelek tanitását, mert ez nem csak fejlesztően hat rá, de az idősebb babák is nagyon élvezik a jelelést! Ezen kivül a beszéd indulásakor még kevésbé érthetőek a kimondott szavak, igy ha jellel is kifejezi magát, erősödik benne a megértettségből fakadó öröm és büszkeség érzése is.

 

A baba jelbeszéd több mint 25 éves múltra tekint vissza Amerikában illetve Angliában, tehát nem új módszer. Más országokban már évek óta sikeresen használják, sőt valahol már oktatási rendszer részát is képezi. Nálunk még eléggé gyerekcipőben jár, de az utóbbi néhány évben már több szakember is elkezdett foglalkozni a témával, illetve néhány helyen már tanfolyamok is elérhetőek.

Ha szeretnél többet tudni tanfolyamainkról, kattints ide!

0 hozzászólás